Masszázs
Stúdiónkban Bakó Tünde masszőr várja a megújulni, ellazulni, töltődni vágyókat. A masszázs jótékony és preventív hatása tudományosan bizonyított. Számos masszázs típus közül választhat.
Ma-uri masszázs – az érintés művészete
Masszírozás közben Ön Bakó Tünde masszőr teljes odafigyelését, koncentrációját élvezheti és a kezelés közben észlelt testi vagy lelki blokkok oldásának megbeszélésére, tanácsadásra is lehetősége van, hiszen életvezetési tanácsadó is. A masszírozás közben kellemes, lágy, a természet hangjait (erdő, tenger, eső…) idéző zene segít ellazulni és kikapcsolódni, hogy igazán kellemes élményben legyen része.
Több tapasztalat arról szól, hogy az érintés, a zene dallamának és ritmusának mélyreható szépsége, az összekapcsolódás hullámai, egy sokszintű Harmóniát eredményeznek. Mindezeknek az összhatása sokszor túlmutat a hagyományos masszázsok által nyújtott teljes testi ellazuláson, relaxáción. Megérint olyan rég elfelejtett érzelmi, mentális és szellemi síkokat, amelyek egy belső összerendeződés során kiegyensúlyozottabb, összehangoltabb, harmonikusabb és ezáltal felszabadultabb emberré teszik azt, aki ezt az érintést kapja. Ez a fajta masszázs technika harmonizálja a test-lélek-szellem egységét, amely kortól, nemtől és egészségi állapottól függetlenül bárkinek ajánlott.
Mikor javasolt?
A ma-uri masszázs csökkenti az izomfeszültséget, hajlékonnyá teszi az ízületeket, segít a méregtelenítésben és fejleszti az agyi kapacitást. Az összehangoltság, a mozdulatok időzítése és harmonikus folyamata hozzájárul egy olyan speciális energiamező létrejöttéhez, amely lehetővé teszi a lelki blokkok oldását, az öngyógyító folyamatok elindítását és önismeretünk elmélyítését. Nőgyógyászati megbetegedések esetén, gyermekáldásra várva számos tapasztalat bizonyította segítő erejét.
Hogyan zajlik?
A Ma-uri egy langyos olajos, alkarral végzett érintéstechnikán alapuló teljes testmasszázs. Az érintés során az aláfestő Hawaii lágy zene és ritmus különleges hangulatot ad. A masszázs során a vendég ruhátlanul fekszik az ágyon, a test egy részét egy törölköző fedi. Az időtartama két óra. A masszőr mezítláb, speciális ruházatban (sarungban), táncoló mozdulatokkal végzi a masszázst, mely ennek hatására hasonlít ahhoz az érzéshez, mint amikor a tenger vizében a hullámok között ringatózik valaki. Ahogy a tenger is elsodorja az útjába kerülő dolgokat, úgy a masszázs is kimossa, oldja a vendég testében felgyülemlett feszültséget, stresszt és javítja a hangulatot.
A ma-uri szó jelentése maori nyelven nem más, mint életerő, éppen ezért a masszázs célja a belső energia blokkok oldása és az életöröm kiváltása.
Mennyibe kerül?
60 perc Ma-uri masszázs: 10.000.-Ft
90 perc Ma-uri masszázs: 12.000.-Ft
(masszázs után igény szerint 30 perc megbeszélés)
Svéd masszázs
Mikor javasolt?
A svédmasszázs relaxál, oldja a feszültséget, és segít az alvászavarok leküzdésében, egyes fájdalmak csökkentésére is kiválóan alkalmas, olyan szervi problémákban is segítséget nyújt, mint például a magas vérnyomás, emésztési zavarok, gerincbántalmak, szívpanaszok és légzőszervi problémák.
Hogyan zajlik?
A svéd masszázs kézzel végzett, az emberi szervezetet mechanikai ingerek által befolyásoló kezelési technika. Egyes keleti masszázsoktól eltérően közvetlen fiziológiai hatásokra épít, ám a személyes törődés érzete a lelki egészségnek is jót tesz. A masszázs fehérneműben történik, olajjal, masszázságyon egy kellemes langyos lábfürdőt követően.
Mennyibe kerül?
– Teljes test svéd masszázs: 6.000.-Ft/60 perc
– 5 + 1 alkalmas svédmasszázs bérlet: 30.000.-Ft
(5 alkalom után egy ajándék svédmasszázs)
– 10 + 1 + 1 alkalmas svédmasszázs bérlet: 60.000.-Ft
(5 alkalom után ajándék talpmasszázs, 10 után pedig ajándék svédmasszázs)
– Csak láb svéd masszázs: 3.500.-Ft/30 perc
– Csak hát svéd masszázs: 3.500.-Ft/30 perc
A bérlet nem névre szóló, átruházható. A vásárlástól számítva 3 hónapig érvényes.
Igazi törődés pároknak – svédmasszázzsal
Megtanulhatsz masszázs fogásokat, amivel megajándékozhatod párodat születésnapra, névnapra vagy csak azért, mert szereted. Különleges ajándék lehet, hiszen személyre szabott tanítást és masszázs élményt tartalmaz Bakó Tünde masszőr vezetésével.
A résztvevők ajándék masszázsolajat kapnak.
Mennyibe kerül?
– Amikor a pár egyik tagja tanulja meg masszírozni a másikat
Részvételi díj: 10.000.-Ft/60 perc
– Amikor a pár mindkét tagja megtanulja masszírozni egymást
Részvételi díj: 18.000.-Ft/120 perc
Talpmasszázs (Reflexológia)
A reflexológia szerint a talpon az emberi test valamennyi szerve feltérképezhető. Minden szerv kivetül a talp egy-egy területére, így a szemnek, fülnek, fogaknak, állkapocsnak, nyelvnek, garatnak, gégének, orrnak, tüdőnek, gerincoszlopnak, ízületeknek, végtagoknak és belső szerveknek megtalálható a talpon a saját reflexzónája.
Hogyan zajlik?
A talpmasszőr egy kellemes lábfürdőt követően ezen pontok olajos masszírozásával hatást tud gyakorolni az adott szervre, melynek köszönhetően számos betegség megelőzhető és gyógyítható.
Mikor javasolt?
A talpmasszázs bármely életkorban jótékony hatású, segítségével kezelhetők például az emésztőrendszeri problémák, az alacsony vagy magas vérnyomás, ízületi gyulladások, belső szervi panaszok, fülgyulladás, fogfájás, izomhúzódások.
Mennyibe kerül?
– Talpmasszázs: 3.500.-Ft/60 perc
– 10 + 1 alkalmas talpmasszázs bérlet: 35.000.-Ft
(10 alkalom után egy ajándék talpmasszázs)
A bérlet nem névre szóló, átruházható! A vásárlástól számítva 3 hónapig érvényes.
Arc masszírozás
Az arc masszírozás a vendég kívánságától és bőrtípusától függően olajjal vagy krémmel történik, fél órán át tart az arc és nyak kényeztetése.
Arc masszázs: 3.500.-Ft/30 perc
Minden masszázs után jólesik egy csésze finom frissen főzött teaital, melyre meghívjuk Önt. Számos gyógynövényes, zöld vagy Rooibos tea közül választhat, amely az aktuális kedvének, állapotának megfelelő.
Amennyiben Ön is olyan masszőrt választana, aki egyedülálló módon Szegeden évtizedek óta gyakorolja elhivatottan a masszázs művészetét, kérjük, telefonon egyeztessen időpontot: Bakó Tünde (+36) 70 219 1099.
Jelentkezés
Kérjük, telefonon egyeztessen időpontot:
Bakó Tünde (+36) 70 219 1099